Minden barátom, közelebbi, sőt még távolabbi ismerősöm számára is teljesen egyértelmű, hogy imádom a macskákat. Ráadásul én falun is nőttem fel, tehát mindig kutya és macska az udvaron, nálunk még a lakásban. Falun ugyan nem kimondottan jellemző, hogy ezeket a házi kedvenceket pusztán házi kedvencként tartják, sokkal inkább van funkciójuk is: a kutya valóban házőrző, a macska megfogja az egereket és egyéb kártevőket. Az én szüleim, nagyszüleim ehhez a témához picit másképp álltak hozzá, így én úgy nőttem fel, hogy az állat nem egy eszköz, nem tulajdon, inkább része a családnak.
Miután végeztem az iskolával, és felköltöztem a fővárosba, hogy egyetemre járjak, egy ideig sajnos le kellett mondanom a házi kedvencekről. Mivel egy ideig kollégiumban, aztán albérletben éltem, sajnos nem tehettem meg, hogy állatot tartok. A legtöbb albérletben sajnos rendkívül szigorúan állnak hozzá az állattartó bérlőkhöz, nagyon sok tulajdonos nem szívesen engedi be az állattartót a lakásba. Valahol meg is értem ezt az álláspontot, főleg, ha bebútorozott lakásról van szó, hiszen a felelőtlenül tartott állat sajnos nagyon könnyen kárt tehet a bútorokban stb. Más részről persze, olyan emberként, aki imádja az állatokat, nekem nagyon nehéz volt beletörődni, hogy akkor most egy ideig nem lesz doromboló cica, mert az szinte meglehetetleníti az albérletkeresést.
Miután végeztem az egyetemmel, és sikerült egy jó állást kapnom a fővárosban, tehát most már biztossá vált, hogy hosszútávon valószínűleg nem fogok hazaköltözni, a szüleim úgy döntöttek, hogy vesznek nekem egy lakást Budapesten. A nagyszüleim pedig nagyon aranyosan felajánlották, hogy segítenek berendezni. Én az egyetem alatt dolgoztam már, miközben a szüleim is támogattak otthonról, tehát volt valamennyi pénzem félretéve, így, ha a lakást nem is tudtam volna megvásárolni magamnak, a berendezés több mint felét ki tudtam fizetni.
Elsődleges szempont volt ez esetben számomra, hogy strapabíró bútorokkal tudjam a lakást berendezni, hiszen ekkor már azzal a nem titkolt gondolattal álltam neki az egésznek, hogy nekem ebben a lakásban legalább egy macskám lesz. És persze úgy áll hozzá az ember, hogy majd megtanítja, hogy ne kaparja a kanapét, meg ne ugráljon fel az asztalra, de azért szerintem mindannyian sejtjük, hogy ez többnyire illúzió. Mindenesetre nekem azért voltak olyan álmaim, hogy tudok minőségi, tartós, strapabíró konyhabútort olcsón beszerezni.
Nekem szerencsére minimalista stílusom van, így nagyon egyszerű volt kiválasztani a szimpla, fekete fémpolcokat, amire egyébként sem tud felmászni a macska, meg úgy döntöttem, hogy kanapét, ágyat mi egyebet, raklapból fogok összerakni egy matraccal rajta. Szerintem az nagyon dizájnos is, kényelmes is, és nagyon egyszerűen cserélhető vagy javítható, ha véletlen valami kárt tesz benne a kis házi kedvenc.
Aminél picit nehezebb dolgom volt, az a konyha. Vagyis nem mondanám, hogy annyira nehéz volt, viszont mivel én nem nagyon főzök, hanem inkább a nappaliban, hálóban töltöm el az időt otthon, annyira nem volt releváns számomra, hogy pont a konyha hogyan van berendezve. Örültem volna, ha a konyhabútor olcsón beszerezhető, jól néz ki, és nem is nagyon sérülékeny, nálunk ugyanis az volt mindig a módi, hogy a házi állatok a konyhában kaptak enni. Sokan nem szeretik ott etetni, de engem ez nem zavar, sőt, szerintem nagyon jó ötlet is, hiszen ott egyébként is ételszag van, és akkor legalább nem fog az egész lakásban macska kaja szag terjengeni.
Több cikket és értekezést is elolvastam ebben a témában az interneten. Egyrészt ugye érdekelt, hogy konyhabútort olcsón hogy és hol tudok szerezni, másrészt számomra fontos volt az ár-érték arány, viszont például a kinézetéhez nem ragaszkodtam annyira. Nyilván nem szerettem volna valami nagyon ronda bútorral berendezni a konyhát, viszont ahhoz se feltétlenül ragaszkodtam, hogy a legminőségibb cseresznyefából készült bútorokkal pakoljam tele ezt a helyiséget, én sem a vendégek előtt nem akartam felvágni, ahogyan azt is tudtam, hogy számomra sem annyira releváns, hiszen én magam sem fogok majd gyönyörködni benne.
Így végül arra jutottam, főleg a netes kutakodások után, hogy bőven megfelelő lesz nekem egy laminált bútorlapból készített konyhabútor is. Mint az megtudtam, a laminált bútorlap ugye úgy készül, hogy mindenféle faforgácsot préselnek össze, és mivel nem tömör fából faragott bútorról beszélünk, hanem gyakorlatilag a „hulladékból” is elkészíthető, így értelemszerűen nem olyan értékes, tehát nem annyira drága. Mivel azonban ezt különböző fákból lehet elkészíteni, magától értetődően ennek is lehet sokkal jobb a minősége, de még mindig nem annyira drága, mintha ragaszkodnánk a bükkfából készült konyhaszekrényhez. Tehát gazdaságosnak mindenképp gazdaságos. Na már most, nekem az volt a logikám, hogy mivel a laminált bútorlapból készült bútorok annyira nem drágák, viszont abból is vásárolható jó minőségű, ha esetleg úgy alakul, hogy mégis valami baja esik, valami kárt okoz például benne a kutya vagy a macska, egész egyszerűen csak nem fogom annyira sajnálni, hiszen nem adtam ki érte annyi pénzt, mintha például tömör fából faragott vagy MDF bútort vásároltam volna, amelyek jóval drágábbak, de ugyanannyira sérülékenyek is. Meg az én józan paraszti logikám valahogy úgy volt vele, hogy a laminált bútorlap sérülései talán könnyebben javíthatók is, mint bármely más fajtáé.
Miután megvolt az elhatározás, ki is kerestem egy olyan konyhabútort, ami tetszett. Ezután persze nem volt vége a történetnek. Mint mondtam, egyetemista koromban nagyon hiányoztak az állatok a közelemből, pont ezért beléptem egy csomó macskás facebook csoportba. Az ilyenekben általában aranyos kis videókat meg képeket osztanak meg az emberek a cicáikról, viszont, ha arról van szó, akkor releváns kérdéseket is fel lehet nekik tenni. Tehát, mielőtt még fejest ugrottam volna a vásárlásba, egy ilyen cicás csoportban posztoltam ki a kérdést, milyen bútorfajtát javasolnak, milyen tapasztalataik vannak a gazdiknak.
Végső soron tulajdonképpen valami nagyon hasonló választ kaptam, mint amit magam is kigondoltam, és ez megadta a végső lökést arra, hogy végül valóban meg is vásároljam a konyhabútort, amit kinéztem. A konyhában egyébként nagyszerűen is mutat, én nagyon meg vagyok elégedve vele. Nem is igazán látszik rajta, hogy valójában a konyhabútorom olcsón vettem… nagyon olcsón. Arról nem is beszélve, hogy nyugodt szívvel hagyom nyitva a konyhaajtót akkor is, mikor elmegyek otthonról dolgozni, hiszen tudom, hogy a cica semmilyen kárt nem tud tenni benne. Hiszen természetesen azóta meg is van a kis kedvencem, sőt, most már a második is, menhelyről fogadtam örökbe mindkettejüket. A fiatalabbat, aki régebb óta van még, kölyökkorában hoztam el, az újdonsült társa pedig már felnőtt cica volt, mikor befogták, és onnan került hozzám. Imádom őket, és nagyon örülök is, hogy cicabiztossá tettem a lakás minden pontját, többek között a konyhát is, mert imádnak rongálni!