Amióta le volt korlátozva az üzletek nyitvatartása, teljesen átszoktam az online vásárlásra. Régen is sokat vásároltam az interneten, de mostanában már az a furcsa, ha kimozdulok és elmegyek az egyik plázába ruhákat venni. Hihetetlen, hogy ez a kényszerhelyzet mennyire megváltoztatta a vásárlási szokásokat!
Eleinte nem voltam biztos benne, hogy mondjuk cipőt valaha veszek-e majd az interneten. De aztán rátaláltam a Cipő, papucs, bakancs, táska webáruház | cipomarket.hu oldalra, ami megváltoztatta ezt a berögződésemet.
Sokan még a mai napig is azt vallják, hogy ruhát nem veszünk az interneten, cipőt meg pláne nem, pedig az ezzel foglalkozó webáruházak már rég megoldást találtak a próbálási lehetőség hiányára. Persze, azt nem lehet kiküszöbölni, hogy esetleg magunkon nem tetszik a ruha, de a méretezés gondjára már rengeteg megoldás született.
Elég sok oldalon azok, akik már megvették a ruhákat, be tudják állítani a rendelés érkezte után, hogy a ruha kicsi lett, nagy, vagy pont jó, mellé tudják jelölni, mekkora méretben vették meg, esetleg oda tudják írni, hogy alapvetően mekkora ruhát hordanak, de meg lehet adni pontos méreteket is, akár cm-ben is néhány oldalon.
Sok webáruház tehát a vásárlói közösség segítségét kéri a méretek pontosságának meghatározásában, de igyekeznek maguk is valahogyan segíteni ezzel.
Van, ahol feltölthetjük a saját méreteinket, és az egyes ruháknál kiadja, hogy a kiválasztott méret hány %-ban egyezik meg a saját adatainkkal.
A legelterjedtebb viszont a mérettáblázat. Ez például cipővásárlásnál jó, mert ahány márka, annyi méret. Nekem vannak cipőim, amik 2-3 számmal is nagyobbak, mint amit a leggyakrabban hordok.
A Cipő, papucs, bakancs, táska webáruház | cipomarket.hu oldalon például azt a megoldást találták, hogy minden egyes márkánál odaírják, mekkora belső hossz tartozik az egyes méretekhez. Hiszen nem biztos, hogy egy adidas 38-as számú edzőcipő megegyezik egy tamaris csizmával.
Szerintem ez egy nagyon jó megoldás, hiszen így mindenki le tudja mérni, mekkora a lába, majd ezt a számot megkeresi a táblázatban, és nem lesz gond a méretekkel. Főleg, ha nem mindig EU méretezésű cipőket vásárolunk. Az UK és US méretek nagyon mások lehetnek, és az sem mindegy, hogy férfi vagy női a cipő, ezért praktikus, ha tudjuk, pontosan hány cm a talpunk hossza.
Szerintem tök jó, hogy itt fel van tüntetve márkánként, hogy melyik cipő mekkora, így ezzel nem lesz keveredés, máris sokkal kisebb az esélye annak, hogy nem jó a cipő.
A vásárlókat az is védi, hogy az online rendelt termékeket 14 napon belül indoklás nélkül vissza lehet küldeni, így ha mégsem jó a cipő, akkor azt vissza is küldhetjük.
De én elég sokszor vásároltam a Cipő, papucs, bakancs, táska webáruház | cipomarket.hu oldalon és még semmit nem kellett vissza küldenem, nem olyan bonyolult kiválasztani a megfelelő méretet, főleg, hogy nincsenek is nagy eltérések. Inkább akkor szokott gond lenni a méretekkel, ha valakinek két méret közi, esetleg feles a lába, mondjuk 38,5-ös cipőket hord, de azt nem gyártanak.
Szeretem ezt az oldalt, mert nagyon sokszor rendeltem már innen cipőket. Elsőre néhányaknak drágának tűnhet, de ennek az az oka, hogy igazán prémium, neves márkák termékeit árulják, amikre hosszútávon lehet számítani és nem mennek tönkre egy szezon alatt. Vannak például Tamaris, s.Oliver, Mayo Chix, Bugatti, Heavy Tools, Adidas, Nike cipők is itt. Persze ezeken kívül sok más márka is kapható itt, de ezek talán a legnépszerűbbek.
Rengeteg cipő van a választékukban, minden alkalomra meg lehet itt találni a tökéleteset. Sokszor vannak leárazások is, ilyenkor ki lehet fogni nagyon olcsó, de csodás darabokat. Ezért is szeretem őket. Nagyon megbízható cég, nagyon jó cipőket árulnak, nagy a választék, jók az árak és gyors a szállítás is.
Már nem is tudnék boltban vásárolni, nem tudnám megszokni, hogy sokkal kevesebb cipőből válasszak. Ezért veszek majdnem minden cipőt a Cipő, papucs, bakancs, táska webáruház | cipomarket.hu oldalról.